Az OVB-nek a Jobbik kampányfilmjével kapcsolatos határozatai értékelésekor azt írtuk, hogy kiváncsiak várjuk a Legfelsőbb Bíróság döntését.

Megkaptuk, az MTV-vel kapcsolatos határozat itt (Kvk.II.37.992/2010/6.), az MR-rel kapcsolatos határozat pedig itt (Kvk.III.37.993/2010/4.) olvasható.

Mindkét határozat helybenhagyta az OVB döntését. A két határozatot a Legfelsőbb Bíróság különböző tanácsai hozták, azonban színvonaltalanságukban, ostobaságukban és jogi analfabetizmusukban teljesen megegyeznek egymással.

Az alább következő elemzés az OVB határozatokkal kapcsolatos poszt ismeretében érthető.

Az MTV-vel kapcsolatos határozat szerint:

A Rttv. 12.§ (2) bekezdése - a Rttv. 3.§ (2) és (3) bekezdéséhez képest speciális szabályként rögzíti és - egyértelműen kimondja, hogy a politikai hirdetés - így a kampányfilm - tartalmáért a műsorszolgáltató e törvény szerint felelősséggel nem tartozik. E rendelkezés alapján - és olyan törvényi előírás hiányában, amely felhatalmazza a műsorszolgáltatót a közzététel előtt a politikai hirdetés tartalmának vizsgálatára, ezáltal szűrésére -, a kérelmező nem tagadhatta volna meg a kampányfilm közzétételét, ezért az Országos Választási Bizottság határozatában helyesen állapította meg a törvénysértést.

 Az MR-rel kapcsolatos határozat szerint:

A politikai hirdetésekről az Rttv. 12. § /2/ bekezdése tartalmaz jelen ügyre vonatkozóan rendelkezést. Eszerint a műsorszolgáltató a közérdekű közlemény, a jótékonysági felhívás és a politikai hirdetés tartalmáért e törvény szerint felelősséggel nem tartozik.

Ehhez képest az MR kifogásának egésze közvetve vagy közvetlenül azzal foglalkozik, hogy különböző okokból kötelességei vannak a hirdetés tartalmát illetően. Erre vonatkozóan az Rttv. általános és speciális rendelkezéseit, az Alkotmányt, az Alkotmánybíróság határozatát, a véleménynyilvánítás szabadságának korlátait és más hasonló érdekeket hoz fel. Ennek egyike sem alkalmas azonban az MR álláspontjának alátámasztására, hiszen a kifogás mindegyik érve abból indul ki, mintha az MR jogosult lenne a politikai hirdetés tartalmának vizsgálatára. Az Rttv. 12. § /2/ bekezdéséből azonban éppen az következik, hogy a műsorszolgáltató erre a vizsgálatra nem jogosult. A politikai hirdetések tartalmáért a közzétevő felel, és adott esetben a sérelmet szenvedő kérelmére tehető felelőssé meghatározott szerv előtt lefolytatandó meghatározott eljárásban, melyben az eljáró szerv nem az MR.

A Legfelsőbb Bíróság tehát a Média tv. (a határozatokban: Rttv.) emberi jogokat védő 3. § (2) és (3) bekezdését valamiféle általános szabályként fogja fel, melyhez képest a közérdekű közlemény, a jótékonysági felhívás és a politikai hirdetés tartalmára vonatkozó 12. § (2) bekezdés speciális szabály, mely az általános szabályt felülírja.  A 3. § azonban ezzel szemben nem generális háttérszabály, hanem az egész törvényt átható imperatív alapelv.

A 3. § (2) és (3) bekezdéseit az Alkotmánybíróság az 1006/B/2001. sz. határozatában megvizsgálta, azokat alkotmányosnak találta, és az alapelvi minőségüket kimondta:

Az indítványozó által támadott szabályok, amelyek a műsorszolgáltatók számára az emberi jogok tiszteletben tartásának a kötelezettségét állapítják meg, illetve tiltják a gyűlöletkeltést, valamint kimondják, hogy a műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére, szintén az alapelvek között kerültek megfogalmazásra.

...

[3. § (2) bekezdésével kapcsolatban:] A Médiatv. azon rendelkezése, amely alapelvi szinten kötelezővé teszi, hogy a műsorszolgáltatók tevékenysége összhangban legyen az Alkotmányban deklarált emberi jogokkal, értelemszerűen nem ütközik az Alkotmányba.
...

[3. § (3) bekezdésével kapcsolatban:] Ennek a tilalomnak a médiajogban alapelvi szinten történő rögzítése, illetve az előírás megszegése esetére meghatározott szankciók alkalmazásának a kilátásba helyezése az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány értékrendjével, annak erősítésével összeegyeztethető, továbbá mások jogainak, a közösségek méltóságának a védelme érdekében szükségesnek tekinthető.

Lehet-e bármiféle értelme egy olyan szabályozásnak, mely a közérdekű közleményt, a jótékonysági felhívást és a politikai hirdetést kiveszi az alapelvi rendelkezések hatálya alól? Az alapelvek között rögzíti a törvény a kiskorúak védelmét garantáló szabályokat, melyek szerint pl. az erőszakos vagy szexuális tartalmú műsorszámokat csak korlátozott időben lehet sugározni, de az ún. V. kategóriába tartozó műsorszámok egyáltalán nem tehetőek közzé. A Legfelsőbb Bíróság értelmezésében közérdekű közleményként, jótékonysági felhívásként, illetve politikai hirdetésként mindezen műsorszámok korlátozás nélkül közzétehetőek, sőt közzéteendőek a műsorszolgáltató által.

A Legfelsőbb Bíróság MR-rel kapcsolatos fenti határozata szerint: "A politikai hirdetések tartalmáért a közzétevő [párt] felel, és adott esetben a sérelmet szenvedő kérelmére tehető felelőssé meghatározott szerv előtt lefolytatandó meghatározott eljárásban". Ez igaz lehet pl. a szerzői jogok vagy a személyiségi jogok megsértését megvalósító műsorszámra, de az alapelvi rendelkezések tipikusan nem ezeket tiltják.

A szabályozásnak éppen az az alapja, hogy sem a Média tv. 3. § (3) bekezdésében tilalmazott gyűlöletbeszédnek, sem pedig a kiskorúak fejlődését veszélyeztető tartalomnak közérdekű közleményként, jótékonysági felhívásként, illetve politikai hirdetésként való közzététele esetén nem lehet eljárni az adott műsorszám készítőjével, megrendelőjével, haszonhúzójával, stb. szemben, hiszen nem létezik olyan más jogszabály, mely a gyűlöletbeszédet vagy az erőszak / szexualitás ábrázolását tiltaná, a Média tv. pedig nem teszi lehetővé, hogy az ORTT a Médiatanács a műsorszám készítőjét, megrendelőjét, haszonhúzóját, stb. szankcionálja. Éppen ezen az alapon mondja ki az Alkotmánybíróság a fent már idézett határozatában az alapelvi rendelkezések létjogosultságát:

Az Alkotmánybíróság megvizsgálta továbbá az indítványozó által előterjesztett azon kifogást, amely szerint a törvényhozó a már létező jogvédelmi eszközök (pl. személyiségi jogi per, becsületsértés, rágalmazás, közösség elleni izgatás büntetőjogi tényállása) mellé illesztett be — szerinte — feleslegesen és alkotmányellenesen egy újabbat.
Az Alkotmánybíróság rámutat, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) által védett személyhez fűződő jogok a törvény 75. § (2) bekezdése alapján magánszemélyeket — és szűkebb körben jogi személyeket — illethetnek meg. A Médiatv. 3. § (2) és (3) bekezdései a személyek mellett a közösségeket is védelem alá helyezik. A Ptk. 85. § (1) bekezdése értelmében továbbá a személyhez fűződő jogokat — szűk kivételekkel — csak személyesen lehet érvényesíteni. A Médiatv. azonban lehetőséget ad arra, hogy a társadalmilag káros tartalmakat közvetítő műsorszolgáltatók ellen — esetleg erre irányuló egyéni panasz hiányában is — a médiahatóság fellépjen. A büntetőjog pedig a megengedett és a tiltott magatartások körét másképpen határozza meg mint a Médiatv. vagy akár a Ptk.: a gyűlöletkeltésnek a Btk.-ban szabályozott tilalma, mint az fentebb említésre került, nem terjed ki például a gyalázkodásra.

Téved tehát a Legfelsőbb Bíróság, mikor azt gondolja, hogy a közösséget sértő rasszista gyűlöletbeszédet tartalmazó, ámde a Btk.-ba nem ütköző politikai hirdetés miatt a műsorszolgáltató helyett majd az adott párt elmarasztalható lesz.

A Média tv. 12. § (2) bekezdése nem tiltja meg a műsorszolgáltató számára, hogy megtagadja az alapelveket sértő műsorszám közzétételét. Az adott helyzetben az MTV és az MR akkor járna el helyesen, ha a Legfelsőbb Bírósági határozatok ellenére sem közölné a hirdetéseket, erre azonban nem hajlandóak.

A Legfelsőbb Bíróság határozatai beláthatatlanul súlyos következményekkel járnak a jövőre nézve.  Várható azonban, hogy a szélsőjobbtól a pozícióját féltő 2/3-os hatalom úgy fog változtatni a Média tv.-en, hogy annak szövege e tekintetben a legkorlátoltabb OVB tagnak, illetve bírónak is világos lesz majd.

Ettől függetlenül azonban Magyarországon ma megtörtént az, hogy a Legfelsőbb Bíróság útmutatásai alapján a közszolgálati Magyar Televízió és Magyar Rádió nyíltan rasszista kampányfilmet (hangklipet) kezdett el sugározni.